ZöldÁllásPortál

Zöld együttműködés

június 28, 2022 Nincs hozzászólás Hírek

Megállapodást kötött a Környezetvédelmi Szolgáltatók és Gyártók Szövetségével (KSzGySz) valamint a Holofon Zrt.-vel a Miskolci Egyetem. A cégek részben gyakorlati problémáik megoldását bíznák az egyetemre, amely ezen túl a szakember pótlásukat is biztosítja.

Az együttműködés egyik célja a környezetiparban dolgozó KSzGySz tagvállalatok, kiemelten a Holofon Zrt. jelenlegi és jövőbeli munkaerő-piaci helyzetének javítása, a szakember utánpótlás biztosítása a Miskolci Egyetemmel való együttműködés keretében a fenntartható fejlődés céljai érdekében.

Másik fontos eleme, hogy a felek népszerűsítsék a környezetvédelemhez, környezetipari ágazathoz tartozó szakterületeket a szakképzésben és az egyetemi oktatásban résztvevő fiatalok, valamint a pályaválasztók körében.

Prof. Dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora beszédében kiemelte: az egész Európai Unióban stratégiai terület a környezetvédelem, a felsőoktatási intézmény pedig nemcsak műszaki, hanem egyéb (jogi, gazdasági) szempontok alapján is foglalkozik vele. A felelősség ugyanakkor abban is közös, hogy elegendő számú szakember legyen, akik megoldást nyújthatnak a problémákra – fogalmazott.

Prof. Dr. Mucsi Gábor a Műszaki Földtudományi Kar dékánja azt emelte ki, hogy a 2050-re kitűzött klímasemlegesség elérése érdekében bővíteni kell a képzéseket ezen a területen, legyen szó alap- vagy mesterképzésről, de a felsőfokú szakképzésekben is fejleszteni kell a kompetenciákat. A környezetvédelemmel foglalkozó szektor egyre nagyobb súllyal bír a gazdaságban: a KSzGySz kötelékéhez mintegy 250 cég tartozik nagyjából 40 ezer foglalkoztatottal.

 

Dr. Ágoston Csaba, a KSzGySz elnöke azt hangsúlyozta: szervezetük gyakorlati kérdéseket vetnek fel, amelyekre a Miskolci Egyetemen oktatóitól, kutatóitól vagy éppen még tanuló hallgatóitól is várnak válaszokat. Ennek érdekében mindent megtesznek, hogy fejlődjön például a duális képzések köre, ami közvetlen kapcsolatot teremt a vállalatok és a felsőoktatási intézmény között. Külön munkacsoportot állítottak fel, amely a szakember utánpótlással foglalkozik és létrehozták a ZöldÁllásPortált is.

Horváth Ádám, a Holofon Zrt. ügyviteli igazgatója pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy műanyaggyártó vállalatuk fontosnak tartja a hulladékkezelés és újrahasznosítás ügyét, ehhez pedig nekik olyan magasan képzett szakemberekre van szükségük, akik hatékony műszaki megoldásokat tudnak adni ezekre az aktuális kihívásokra.