ZöldÁllásPortál

Egyéni Tanulási Számla rendszerének kialakítása és megvalósítása Magyarországon

június 22, 2024 Nincs hozzászólás Hírek

Május közepén került sor az „Egyéni Tanulási Számla rendszerének kialakítása és megvalósítása Magyarországon (HUN-ILA)” című projekt és a Készségek Európai Éve közös záró konferenciájára a Kulturális és Innovációs Minisztérium szervezésében.

A konferencián elhangzott, hogy európai uniós szinten 42 szakmát azonosítottak hiányszakmaként; a kis- és középvállalkozások 74%-a jelezte, hogy hiány van a megfelelően képzett munkaerőből; továbbá hogy az uniós célkitűzések értelmében 2030-ra 60%-ra szükséges növelni a felnőttkori tanulásban való részvételt éves szinten.

A KIM helyettes államtitkára kiemelte a felnőttképzés, a szakképzés és a felsőoktatás szoros együttműködésének fontosságát, és az egyéni tanulási számla (ETSZ) bevezetésének lehetőségein túl – a két eszköz szoros összefüggésére, egymást erősítő voltára tekintettel – érintette a mikrotanúsítványok kérdéskörét is. A mikrotanúsítvány lényege, hogy olyan tanulási eredményt, jól körülhatárolható munkaköri kompetenciát, készséget igazol, amely a munkaerőpiacon önmagában is hasznosítható (például informatikusok esetében egy új programozási nyelv ismerete). A mikrotanúsítványok bevezetésének előkészítésére irányuló, a 2024 decemberében záruló „Egységes Mikrotanúsítvány rendszer kialakítása Magyarországon” című projekt szintén a Technikai Támogatási Eszköz keretében valósul meg. A mikrotanúsítványok kiállításának lehetősége már megjelenik a hazai szakképzési, felnőttképzési és felsőoktatási jogszabályokban, és több egyetemen is elindultak már az első mikrotanúsítványos képzések.

Bővebb információ: https://erasmusplusz.hu/erasmus_hirek/egyeni-tanulasi-szamla-rendszerenek-kialakitasa-es-megvalositasa-magyarorszagon